Mint annyian, én is kisgyermek koromban, egy SKOLNYIK - sokan tévesen PAJTÁSNAK hívják - géppel
kezdtem el fényképezni.
Hét éves koromban, a kitűnő bizonyítványomért kaptam egy tekercs filmmel egyetemben.
Elmagyarázták hogyan működik, és amikor ellőttem a tekercset, elő is hívatták.
Volt benne élvezhető felvétel is!
Na így kezdődött.
Azután a spórolt pénzemből - persze a szüleim,nagyszüleim segítségével - egyre jobb gépeket
tudtam venni. A kisfilmes változatok jöttek-mentek, de az enyűhetetlen szovjet technika
ár-érték aránya verhetetlen volt.
Szaközépiskolás koromban - Déri Miksa Gépipari Szeged - komolyabb szintre emeltem a fotózást.
Volt egy kis fotólabor a kollégiumban, és mivel "kiváló kollégista" is voltam, beköltözhettem oda.
Fekete-fehér negatív/pozitív, fekete-fehér és színes diahívást is csináltam.
Az iskola pedig vett egy NIKON F-t, motoros továbbítóval.
Ez nagyon hasznos volt a sportfotózásban. Természetesen a nyersanyagot is biztosították.
Aztán egy nagy űr következett, mert a munkahelyeim mellett nem igazán tudtam ezzel foglalkozni.
Most, a digitális technika lehetőségeivel felvértezve, egy pár éve ismét nagy kedvvel készítem a képeket.
Én inkább az "agyalós" fotósok közé tartozom. Megpróbálom előre elképzelni, és csak utána exponálni a fotókat.
Szeretem, ha nincs szükség sok utómunkára, persze néha ez szükséges a mondanivaló közléséhez.
Mivel a komolyzenei pályán töltöttem életem nagy részét, nem áll messze tőlem a harmónia, és erre törekszem
a képi világomban is.
Rendszeresen látogatom Eifert János mesterkurzusait.