Szabó Zoltán (AFIAP)

A fotózással 44 évesen 2016-ban kezdtem foglalkozni, teljesen hobbiszinten. Első igazi fotós élményem érdekes módon egy Provence-i workshop volt Imre Tamásékkal, ahova szinte „véletlenül” csöppentem bele, de az élmény magával ragadott, és azóta sem ereszt. Később Tamáséknál több tanfolyamot is elvégeztem (Kezdő alkotós, Haladó alkotós, Photoshop kezdő és haladó), hogy tudásomat és látásmódomat fejleszteni tudjam. A felszerelésem még a 2016-ban vásárolt belépő szintű Canon EOS 750D és néhány jobb objektív.
A Kőbányai Fotóklubhoz 2020-ban csatlakoztam, azzal a céllal, hogy megismerjem más fotósok munkáit, szemléletét és bepillantást nyerjek más fotósok világába, továbbá azért is, hogy folyamatosan részt vehessek fotós programokon, fotósétákon, képértékeléseken.
2020 decemberében egyik fotóm Díjnyertes lett a Gurushots fotós oldalon Mostly White kategóriában, majd ezt követően megjelent a digitalcameraworld online magazinban: https://www.digitalcameraworld.com/features/gurushots-winning-photographs-from-the-mostly-white-competition
2020-ban aktívan elkezdtem pályázni nemzetközi fotópályázatokon, majd 2021-ben egyik fotómmal a montenegrói Monte International Photo Circuit 2021 nevű szalonon FIAP Gold minősítést szereztem Photo Travel kategóriában, amire rendkívül büszke vagyok azóta is.
Rövidtávú célom az AFIAP nemzetközi minősítés megszerzése, hosszabb távon pedig fejlődni amennyit csak lehet, és tanulni a legjobb Mesterektől.